Írások, melyek műfaja: ‘Próza’

Publikálva január 23, 2012 - by Lenolaj

E-mailek pikkelyekről, szárnyakról és félelmekről

Ha tenyerem felfelé fordítom, érzem a napfény terhét, ha lefelé, akkor a sárgravitációt.
Ezért maradok a földön, nem hűségből, ahogy Ancsel Éva írja.
A gravitációs együtthatók miatt. Egyszerű fizika ez, csak a közeledés adatott.
Távolodnom, már nem lehet. Állsz velem szemben, és vészesen közeledem.

Ha nyújtod felém magad, átölellek, ha átölelsz, magamhoz szorítalak.
Ha megáldasz, ember maradok - valameddig. Azt tudom, hogy átkozni nem fogsz,
nem mesterséged. Ezért, minden nap meglátogatlak. (tovább…)

Publikálva november 9, 2011 - by Lenolaj

Kavicsok

Csak néhány napja vagyok itthon. Külföldön éltem. Sokáig. A parkban meglátom kedvenc lócámat. Azóta megkopott. Felé tartok. Egy kisfiú ül rajta, úgy öt éves lehet. Zsebéből dobálgat valamiket a földre. Leülök mellé. Nem köszön. Én sem.

Kavicsok gyűlnek körénk. Egyre több. Még mindig hallgatunk. Aztán a gyerek föláll, összeszedi szétdobált kövecskéit, visszaül, okosan néz rám. Ezek csillagok, mondja halkan. Az égről gyűjtöttem. Látod milyen fényesek? Ez legyen a tiéd. Nyújtja felém tenyerén. Talán ez a legfényesebb. Talán….

Malarburk

Publikálva augusztus 7, 2011 - by Lenolaj

Keszthelyi Mónika: Néhány korty melegség

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” ( Zsid 11:1)

Reggel hét harminckor a Batthyány tér, végállomáson minden nap áthömpölyög a tömeg, rohannak az emberek, ki-ki a maga dolgára. Nagy a zsivaj, csoszogó talpak súrolják fényesre a burkolat felületét; cigaretta szag, olvadt kátrány, péksütemény furcsa elegye tömi tele az ember orrát, kabátjának szövetét minden hajnalban, akárcsak azon a hideg decemberin.

Megállok az automata mellett, kezemben az ötvenes, amivel reggelente lassítani igyekszem az ember áradattal együtthullámzásom, csökkentve amplitúdómat egy gépi kávéval és egy szál cigivel. Kiállok a box utcába. (tovább…)

Publikálva június 22, 2011 - by Lenolaj.hu

Gergely Tamás: A TEVE MOSOLYA

    Bal patával kelt aznap Vadmalac, alig várta, hogy a nap elteljen. Hogy felvidítsa, komája egy mosolygó tevét mutatott. Pofája, a tevének, mintha kifestve, az egészségtől csattan ki.

   ”Hát igen – filozofált, ma csak a tevék boldogok.” Így mondta: ”boldogok”.

   ”Meg a bolondok”, tréfálkozott komája, nem lehetett kivenni szavaiból, hogy viccel vagy komolyan gondolja.

   Vadmalac ekkor mellére ejtette busó fejét, a melegtől, amit komája igenlésként nyugtázott.

   Szeme élénk, orrlyuka várakozó optimista. A tevének. A képen, mert egy illusztráció volt a teve. (tovább…)

Publikálva június 17, 2011 - by Lenolaj.hu

Márffyné Horváth Henrietta: Húsleves

A macska érdes, rózsaszín nyelvével dorombolva és hálásan nyalogatta a nő vértől maszatos kezét.

Az asszony kicsit hajlott háttal állt a piszkos, szürke csipkefüggönnyel takart ablaknál. Kifejezéstelen arccal bámult ki az utcára. Az ura ilyenkor szokott a boltból haza érni. Kerékpárja nyikorgását már az utca végéről szokta hallani. A lakást rettenetes bűzös, égett szag vette birtokba. A nő láthatólag nem vett róla tudomást. (tovább…)

Publikálva június 14, 2011 - by Lenolaj.hu

Petrozsényi Nagy Pál: BOLOND IRÉN

   Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.
   Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledező kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. (tovább…)

Publikálva június 11, 2011 - by Lenolaj.hu

Gergely Tamás: KELETI BÖLCS

   Vadmalac aznap a keleti bölcset adta.
   Az úgy történt, hogy átjött a komája kurta tereferére. Vasárnap délután volt, Malacka lepihent, a gyerekek elcsatangoltak, megszállta Ligetet a nyugalom.
   ”Amikor felteszed a kérdéseid – kezdte a koma, miközben ízletes bükkmakkot rágcsált, ”bikkmakkot”, ahogy mondta, ugyanis nyelvjárásban beszélt. Maga hozott egy marékkal, megkínálta belőle illedelmesen mentorát – a kérdéseid olyanok, mint egy erdő. Mindenik kérdés egy fa, s én elveszek a kérdéserdőben. (tovább…)

Publikálva június 7, 2011 - by Lenolaj.hu

Gergely Tamás: FECSKÉK

   Vadmalac zenét hallgatott. Kunyhója előtt heverészett, táskarádiójából Brahms áramlott, negyedik szimfónia. Szerette ezt az egyre intenzívebb és egyre lüktetőbb, ”tá-tá-tá-táá”, zenét.
   Majd megjelentek egén a fecskék. Maga sem tudta: előjöttek vagy végig ott cikáztak. Vadmalac a fecskéket is szerette, de most valahogy, maga sem értette az okát, az jutott eszébe, hogy azok zene nélkül  élnek.
   ”Milyen lehet?”, tette fel magának a kérdést, úgy értette, soványabb az élet zene nélkül.
   ”Mégis, ahogy cikáznak! Van benne ritmus.”
   ”De hát az nem zene.” Magától kérdezte: ”ugye, az nem zene?”. Alighogy megállapította, meghallotta cikázásukban a ”tá-tá-tá-táá, tá-tá-tá-táá”-t. (tovább…)

Publikálva június 5, 2011 - by Lenolaj.hu

Gergely Tamás: BÉKE

   Azt hallja, hogy a béke a földben terem. A ”talaj”-ban, ahogy az illető mondja, valami… püspök.

   ”A talajban, vagyis ami a seggem alatt… fekszik, hogyan is fejezzem ki magam, az ülepem…”

   Elöntötte nyakát a pír, megígérte ugyanis a családnak, hogy többet csúnyákat nem mond. (tovább…)

Publikálva június 3, 2011 - by Lenolaj.hu

Gergely Tamás: SZEM

   Várja Vadmalac a komáját, aki halász. Az majd megmondja.

   Eszébe jutottak ugyanis a halak, illetve asszociálta őket, így rendezi el magában a világ dolgait: összehasonlít. Szóval újabb szörnyűséget olvasott az újságban, éppen arról, hogy élve eltemettek embereket Szrebrenyicában. A szeméhez kapott. Eltakarta, mint anyja a moziban annak idején, hogy õ ne lássa.

   A szem. (tovább…)