Publikálva: április 17, 2010 - Lenolaj
Északi fény a Titanicon
Nagykutya (Upperdog)
színes, norvég filmdráma, 100 perc, 2009
A dánok után a norvégok is belopták magukat a szívembe, ami a filmjeiket illeti. A feltevés a következő: Észak-Európából egyszerűen nem érkeznek rossz filmalkotások. A feltevés természetesen nem bizonyított, de eddig minden egyes általam látott dán (Csak egy szerelmesfilm, Éjféli játszma), svéd (Picasso kalandjai) és most már norvég film is megerősíti. És amíg nem kerül elém ellenpélda, addig szilárdan ki is tartok emellett a vélemény mellett.
A Nagykutya pedig hihetetlenül bájos, lenyűgöző és mélységekig megrázó film volt. Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. A négy főszereplő fiatal élete tulajdonképpen hétköznapi. Mind cipelik a saját keresztjüket, próbálnak kapcsolatokat építeni, barátokat, szerelmet találni, egyszerűen boldogulni.
A fiú, akinek arcára még nem véstek barázdákat az Afganisztánban katonaként látottak, lelkén még talán behegedő, de biztos, hogy örökre nyomot hagyó sebet ütöttek. Különösen, ha egy nagyravágyó fotóriporter rajta keresztül akar sztárrá válni. Az ázsiai testvérpárt kicsi gyerekkorukban választották el egymástól; más-más nevelőszülőknél nőttek fel. A lengyel nő pedig gyermekét Lengyelországban, a nagyszülőknél hátrahagyva próbál boldogulni egy idegen országban. Négyük élete fonódik össze ebben a filmben a barátságnak, a szerelemnek és a véletleneknek köszönhetően. Mindezt kacagtató humorral tálalja és könnyekig meghatja nézőjét, giccsességnek még csak a leghalványabb gyanúját se keltve.
Őszintén remélem, hogy a Titanic Filmfesztivál után láthatjuk még a hazai mozikban, és melegen ajánlom mindenkinek korra és nemre való tekintet nélkül!
(Andrásfai Eszter)
Előzetes eredeti nyelven:
rendező: Sara Johnsen
forgatókönyvíró: Sara Johnsen
operatőr: John Andreas Andersen
vágó: Zaklina Stojcevska
szereplő(k):
Hermann Sabado (Axel)
Agnieszka Grochowska (Maria)
Mads Sjogard Pettersen (Per)
Bang Chau (Yanne)
Kjersti Holmen (Else Beate)




0 Hozzászólás
Tisztelettel hallgatjuk véleményed!