Publikálva: május 14, 2012 - Lenolaj.hu

Andrassew Iván: Ne vígy minket a kísértésbe

Soha életemben nem olvastam még kiábrándítóbb könyvet, sajnálom, hogy nekem kellett megírnom, mondja Andrassew Iván „Ne vígy minket a kísértésbe” című legújabb most megjelent könyvéről, amelyben Tőkés Lászlót a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét, volt európai parlamenti (EP) alelnököt mutatja be. Lerántja a leplet a romániai forradalom hőséről, rámutat farizeuspapi mivoltára, párhuzamosan felhívva a figyelmet a közszereplők és tanítók erkölcsi felelősségére, amely pozitív példamutatás hiányában, tudatlan követői által morális válságként jelenik meg a társadalomban. Az olvasó nem csak egy vallási vezető jellemrajzát ismerheti meg, hanem a napjaink egyetemes értékeit hiányoló, egyben megmutató filozófus Andrassewet is. Fontos üzenete a kötetnek felekezetre, nemre, vagy pártállástól függetlenül: nem vagyunk különbek egymásnál, és amit észreveszünk másban, bennünk is meg van, (hisz tudunk róla) komplexül az „egység” részeként, de szabad akaratunk van választani, különösen közszereplőként, vallási vezetőként, vagy csak embertársként melyik oldalunkat preferáljuk. Kedves Olvasó! Ez az írás garantáltan felpofozza eddigi világnézetét jóról és a rosszról!

Láng Judit

Részletek a könyvből:

Tisztázni kell viszonyunkat Tőkés Lászlóval. […]

Itt és most elnézést kérek mindenekelőtt Tőkés Lászlótól, a családjától, Joó Edithtől, legfőképpen a gyerekeitől és persze mindazoktól, akik ugyanúgy hittek abban, hogy Tőkés egy karizmatikus hős, mint ahogy én is hittem. Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni, a világhálón szerteszét terjedő dokumentumokból egységes, elszomorító képet összeállítani valakiről, van-e jogom azokat szembesíteni a valósággal, akik őt ma is mélységesen tisztelik?

Végül is Tőkés László egyetlen mondata miatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Feleségéről, Joó Edithről a következőket írja egy, a gyerekeinek is címzett levelében: „Egyházi tekintélyemet sötét alakokkal és erőkkel összefogva, tudatosan és szántszándékkal Ő maga rombolja – a (volt) Szekuritáté módjára és kedvére.” Hogy miért éppen ez a mondat győzött meg, az majd kiderül. Előre szólok, hogy nem foglalkozom Tőkés László politikai pályájával, egyházi viaskodásaival – ezeket csak akkor érintem, ha föltétlenül szükséges. Nem foglalkozom a jelenlegi politikai küzdelmeivel sem – legföljebb annyiban, hogy megpróbálom kideríteni: a tettei, a szavai, a viselkedése mennyiben következnek a jelleméből.

Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, „a magyarság köztársasági elnöke” – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni, legyűrni, elzavarni. Főleg akkor, ha a neki legjobban kiszolgáltatottakkal kellene emberségesen bánni. Elemi emberségesen. Tőkés László ördöge számos mutatkozási formát választ: hatalom, hiúság, pénz, asszony – és a meglepő módon a szinte állandóan, mindenütt fölbukkanó Securitate.

Megkísérlem, hogy megértsem. Talán Tőkés László is megért engem. Ahogy ő legjobb napjaiban lelkészként, püspökként és politikusként valamiféle igazsággal tartozott és tartozik a népének, a híveinek, úgy tartozom én is a birtokomba jutott igazsággal azoknak, akik őt lelkészüknek, püspöküknek, képviselőjüknek választják.
(Részlet Andrassew Iván előszavából)

ANDRASSEW  IVÁN  író, újságíró (Budapest,  1952. júl. 29.)  Szülei: Andrasev Iván, Németh Dana. Házas, felesége Csuha Katalin angoltanár. Gyerekei: Wanda, Tamara, Dávid Igor és Milos Fülöp.
Tanulmányok:
MLEE, szociológia–filozófia, 1978–82, Újságíró Iskola, külpolitika, 1979.

Életrajz:
Írni az esztergomi ferences gimnáziumban kezdett. 1970– tudományos segédmunkát végzett, később hírlapkézbesítő. Közben autodidakta módon tanult: számos egyetem és főiskola előadását hallgatta. 1979– hírlapíró üzemi lapoknál, közben 1984 hentes, 1989– a Mai Nap, majd a Népszabadság, a Hócipő, a Színes Vasárnap, a Népszava főmunkatársa, 1999 az iNteRNeTTo főszerkesztője. Közben a Hócipő Online alapító főszerkesztője, a Katona József Színház munkatársa, az IDG média-tanácsadója, az EOL főszerkesztője, a Romániai Magyar Szó tudósítója. Jelenleg a Népszava publicisztika rovatvezetője, a Hócipő főmunkatársa, a Klubrádió műsorvezetője.
A MÚOSZ és a Szépírók Társasága tagja, a Szegő Tamás Díj Alapítvány elnöke.

Díjai:
JAK–Hekerle-, Móricz-, Eötvös- és MHB-ösztöndíjas volt. Gerelyes Endre-novellapályázat díja (1984, 1987), a Prolilét-ráért a Nagy Lajos-pályázat díja (1984), a Móra Kiadó nívódíja (1989), Füst Milán-díj (1989), a Holnap Kiadó nívódíja (1990), Opus-díj (1995), a LinkBudapest novellapályázat díja (1999), Szalai Pál-emlékdíj (2005), Fejtő Ferenc-díj (2006), Táncsics Mihály-díj (2007), Demény Pál-emlékérem (2007), Szabad Sajtó-díj, (2009) Polgárjogi-díj (2009), Radnóti Miklós-Antirasszista Díj (2010).

Főbb művei:
Kutyabajok (antológia, 1987), Prolilét-ra (Pál Jánossal, 1988), Csapdalakó (elbeszélések, 1989), Végrend (1989), Prolitológia (Pál Jánossal, 1990), Peremkirályság (elbeszélések 1995), Ácsi! (antológia, 1998), A víziló, Sziporka és Bamba Géza (meseantológia 2001), Beszélések (2002), Novellisták könyve (antológia 2005), Das Königreich am Rande (ford: Karlheinz Schweitzer, Gabriele  Schäfer Verlag 2008) Ezer magyar haiku (2010) Vashideg (2011)

Bloggerként is ismert: http://www.andrassew.blogspot.com